10 tipikus hiba, amit nyelvtanulóként lehet, hogy te is elkövetsz

Írta: Molnár Bertalan • 2015. szeptember 11.


« Vissza a cikkekhez



Összegyűjtöttük 10 pontba azokat a tipikus hibákat, amelyeket a nyelvtanulók többsége elkövet, és amelyek következtében sokan sikertelennek érzik magukat, illetve az indokoltnál nehezebben, lassabban haladnak a tanulással.

1. Nem saját magadért tanulsz, hanem valamilyen külső elvárás vagy kényszer miatt.

Ez egy olyan hiba, amin sokan sajnos nem képesek túllépni, ami azonban nem róható fel nekik hibaként. Egyszerűen nem mindenki élvezi a nyelvtanulást, és nem is tudja magára erőszakolni ennek a szeretetét. Pedig az egész nyelvtanulás sokkal könnyebb és fájdalom mentesebb, ha nem a nyelvvizsgádért illetve a diplomádért tanulod a nyelvet, hanem saját magadért: azért, hogy több legyél, azért, hogy könnyebb legyen az életed, és azért, hogy megnyíljon a világ azon része előtted, amelyhez az angol nyelv nélkül csak korlátozottan férsz hozzá.

2. Nem vagy elég körültekintő (azaz válogatós), amikor tanárt illetve iskolát választasz.

Sokan elsősorban olyan - teljesen érthető - szempontok alapján keresnek tanárt vagy nyelviskolát, amelyek a pénzügyekhez vagy a kényelemhez köthetők, mint például az óradíj, a részletfizetési lehetőség vagy a földrajzi távolság. Holott ennél fontosabb lenne azt mérlegelni, hogy ki fog tanítani, hány fős lesz a csoport, milyen módszerrel illetve milyen anyagokból fog folyni az oktatás. Ha ugyanis nem a számodra ideális helyen tanulsz, akkor hiába spórolsz pár száz forintot az óradíjon vagy mondjuk fél óra utazást alkalmanként, nem - vagy a máskülönben szükségesnél hosszabb idő alatt - fogod elérni a kitűzött céljaidat, ami végeredményben plusz költséget és szükségtelen bosszúságot fog okozni. Nem biztos persze, hogy a legdrágább a legjobb (sőt!), de minél tudatosabban választasz, annál kisebb csalódás érhet.

3. Nem mersz önállóan tanulni, sőt, el sem tudod képzelni, hogy eredményesen tanulhatnál egyedül is.

A legtöbb ember meg van győződve arról, hogy eredményesen tanulni csak szervezett keretek között lehetséges. És bár kétségtelen tény, hogy azok a bizonyos szervezett keretek a legtöbbször jótékony hatással vannak a szorgalomra illetve a kitartásra (értsd: ha már kifizetted, bejársz az órákra, illetve, ha már elvárják, megírod a házi feladatot, stb.), valójában az otthoni, önálló tanulás sokkal költséghatékonyabb, és nem is feltétlenül kevésbé eredményes, mint ha nyelvórákat veszel valahol.

4. Nem jó módszerrel tanulsz, de ezt észre sem veszed, illetve nem zavartatod magad tőle.

Miután sajnos a nyelvtanulók nagy része nem kellő tudatossággal áll az egész kérdéshez, nem csoda, hogy a tanulási módszer tekintetében is sokak nehézségekkel küszködnek. Valójában ez, annem jól megválasztott módszer az egyik leglényegesebb kulcstényező rengeteg tanuló sikertelensége mögött, amit aztán persze a többség a nyelvérzékére (pontosabban annak hiányára) fog. A legszörnyűbb azonban az, hogy a legtöbben ezzel nincsenek tisztában, mert nem tudják, hogy más módszer is létezik, mint amivel éppen - rossz hatásfokkal - tanulják a nyelvet, és ezért tenni sem tudnak ellene, vagy esetleg kompletten lemondanak a nyelvtanulásról.

5. Tartasz a nyelvtantól, és ezzel párhuzamosan még utálod is.

A legtöbb tanuló nem szereti a nyelvtant, sőt, inkább egyenesen utálja, miközben retteg is tőle. Nehéz megmondani, hogy ez valójában minek tudható be, de tény, hogy kevesen vannak, akik nem szenvednek ettől a "nyelvtan-undortól". ők amúgy azért szerencsések (?), mert onnan kezdve, hogy nincsenek kellemetlen érzéseik ezzel kapcsolatban, tudnak a lényegre, a tanulásra koncentrálni. Lehetőség szerint tehát inkább ne fűzz érzelmeket a nyelvtanhoz! Ez egy "szükséges rossz", amit úgysem tudsz elkerülni, ha magas szintű nyelvtudásra vágysz. Ne küzdj ellene, hanem inkább a tanulásra illetve a gyakorlásra fordítsd az energiádat!

Fontos tudni, hogy nyelvtan nélkül nem létezik nyelvtanulás. Akárhogyan is sajátítod el végeredményben, a nyelvtan szerves része lesz a nyelvtudásodnak. Ráadásul minél magasabb szintű ez a tudás, annál kevésbé kell majd tudatosan rákoncentrálva előhívni, amikor használnod kell a különféle szerkezeteket.

Sokan azt mondják - amikor valamilyen új nyelvtani anyagot tanulnak éppen -, hogy nem tudják elképzelni, hogyan fog ez majd eszükbe jutni éles helyzetben, illetve hogyan nem fogják például a különböző eseteket összekeverni. Nos, amennyiben kellőképpen begyakorlod az anyagot, nem is kell majd morfondíroznod rajta, mert magától "jönni fog", azaz érezni fogod, hogy hogyan kell helyesen kifejezni azt az adott dolgot. A kulcsszó (itt is) a gyakorlás. Rutin nélkül nehezen fog menni.

6. Nem jól és nem kellő mértékben fejleszted a szókincsedet.

Szemben a nyelvtan kérdésével, a nyelvtanulók többsége nem csinál titkot abból, hogy a szókincse szegényesebb a szükséges szintnél. (Gyorsan tegyük azonban hozzá, hogy általában kéz a kézben jár a nyelvtani tudás a szókinccsel, tehát nagyon ritka az, hogy valaki jól tud mindenféle bonyolultabb nyelvtani szerkezeteket, miközben alig van szókincse mellé. Sokkal gyakoribb a fordított helyzet, ám a legtöbben akkor is inkább a szókincsükre panaszkodnak, ha a nyelvtanban van nagyobb lemaradásuk.)

Ráadásul a tapasztalat azt mutatja, hogy a szókincsfejlesztésre e felismerés ellenére sem fordítanak kellő energiát a tanulók, tehát elsősorban azokra az új szókincs anyagokra kell támaszkodniuk, amelyek "amúgy" - például a nyelvtan tanulása során - felmerülnek.

További kedvezőtlen tapasztalat, hogy a tanulók túlnyomó többsége a legkevésbé hatékony, listaírogatós - felolvasgatós - ismételgetős módszerrel tanulja a szavakat, pedig ennél lényegesen jobb, eredményesebb módszerek is léteznek, például a szókártyás módszer, amelynek különféle online változatai is léteznek.

7. Nem olvasol eleget idegen nyelven.

Az olvasás egy igen hatékony, összetett, egyben élvezetes módja a nyelvtanulásnak. Azért összetett, mert többnyire - irodalmi művek esetében - az elbeszélő és a párbeszédes formák váltakoznak benne (szemben a filmekkel, ahol a legtöbbször csak a párbeszédeket hallod), ezért nagyon széles a szókincse, valamint a legkülönfélébb nyelvtani szerkezetekkel is találkozhatsz így. Továbbá a szövegkörnyezet miatt olyan dolgokat is megérthetsz, amelyeket máskülönben - például a kellő szókincs hiányában - nem értenél meg, illetve be tud gyakoroltatni veled az ismétlődéseken keresztül mindenféle nyelvtani szerkezeteket vagy kifejezéseket.

Manapság ráadásul olyan könyveket is kapni már, amelyekhez tartozik hanganyag, és így a hallott szövegértésedet is tudod fejleszteni az olvasás mellett. Ezek mellett természetesen a nem irodalmi jellegű művek (pl. újságcikkek vagy internetes írások, fórumok, stb.) olvasása is nagyon hasznos.

8. Nem gyakorlod eleget a hallott szövegértést.

Tipikus hiba, hogy a nyelvtanulók nagy része a tanórákon kívül minimális mértékben találkozik az angol nyelvvel, pedig lenne rá lehetősége, még ha csak passzívan is, elsősorban a tévében illetve az interneten keresztül. Ez utóbbi az angol nyelv kifogyhatatlan tárháza, főleg, ha jól tudunk keresni rajta megfelelő (tan)anyagokat.

Amikor csak teheted, hallgass angol nyelvű szövegeket! Majdnem mindegy, mi is az. Hallgass zenét (és lehetőség szerint olvasd mellé a dalszöveget is - az interneten szinte biztosan megtalálod hozzá), nézz filmeket vagy sorozatokat (de lehetőleg NE magyar felirattal!), illetve keresd angol anyanyelvűek társaságát, ha van erre mód!

Az interneten rengeteg (ingyenesen elérhető) oktató videót lehet találni, ahol különféle dialektusokban beszélő emberek beszélnek abból a célból, hogy megmutassák neked, hogyan hangzik az ő lakóhelyük környékén az angol nyelv. Ez azért fontos, mert olyan hatalmas eltérések lehetnek az akcentusban, hogy akár fel sem ismered, hogy valaki angolul beszél!

9. Félsz a hibáktól, és ezért inkább - ha lehet - meg sem nyilvánulsz angolul.

Sokan félnek megszólalni idegen nyelven. A legtöbben attól tartanak, hogy nem lesz tökéletes, esetleg egyáltalán nem lesz érthető, amit mondani szeretnének. Ez nagyon nem jó megközelítés! Ha tudod, mit akarsz mondani, és úgy érzed, hogy nagyobb részben rendelkezel azzal a tudással, ami ehhez szükséges (tehát legalább a legfontosabb szavakat ismered belőle), akkor abban az esetben is bátran rakd össze a mondandódat, ha az sejthetően nem lesz tökéletes! Akinek mondani fogod, az úgyis meg szeretné majd érteni, és jó eséllyel sikerülni fog neki akkor is, ha nem hibátlan a mondandód (nyelvtanilag).

De akkor sincs katasztrófa, ha nem érti meg elsőre; minden bizonnyal vissza fog kérdezni, te pedig újra megpróbálhatod elmondani, akár valamelyest átfogalmazva a korábbiakat. A lényeg, hogy biztosan jobb próbálkozni - és kisebb sikertelenségeken keresztül gyakorolni -, mint elkerülni a kommunikáció lehetőségét. Gondolj arra, hogy végeredményben azért tanulod az angolt, hogy használd - arra, hogy kommunikálj. Használd is akkor erre!

10. Nem tudod jól beosztani a tanulásra szánt idődet.

A végére hagytuk azt a hibát, amiben sajnos a legtöbben érintettek. A rossz időbeosztás pedig az egész nyelvtanulást ellehetetleníti, hiszen a tanulás lényegi része - a memorizálás - otthon, önállóan történik, már amennyiben sikerül rászánni erre az időt. Eleve ott kezdődik a baj, hogy sokan semennyi időt nem szánnak erre (jó kérdés, hogy ők mégis miként gondolják egyáltalán elsajátítani a megtanulandó részét az anyagnak), akik pedig szánnának, azok túl kevés időt szánnak erre, illetve, még inkább nem jó időbeosztással teszik ezt.

A hangsúly ugyanis - hihetetlen vagy sem - nem az idő mennyiségén, hanem a tanulás illetve gyakorlás rendszerességén van! Ha egy héten összesen 60 percet szánsz a nyelvtanulásra, azt inkább 5 x 12 perc vagy 4 x 15 perc bontásban tedd, mint 1-2 alkalomra elosztva a teljes időt! Sokkal hatékonyabb lesz a felkészülésed, ha rendszeresen ismételsz. A lényeg az, hogy lehetőleg mindennap vedd elő az anyagot, és foglalkozz vele! Ráadásul ezt változatosan is csinálhatod: egyik nap csak olvass, a másik nap írj házit, a harmadik nap ismételd át az egészet illetve a korábbi anyagokat, stb., és figyeld meg, mik azok a dolgok, amelyek nehezebben ragadnak meg a fejedben!

* * *

Ha a fentiekre ügyelsz, jelentősen hatékonyabbá és eredményesebbé teheted a nyelvtanulást saját magad számára, amelynek következtében több lesz a sikerélményed, sőt, akár (nem kevés) pénzt is megspórolhatsz.