tl; dr

... a nyelvtanulásról

Sokan és gyakran kérdezik, hogy mi a titka a sikeres nyelvtanulásnak. Meggyőződésem szerint nincs különösebb "titok". Néhány egyszerű feltételnek kell csupán teljesülnie ahhoz, hogy jól lehessen haladni a nyelvtanulással. Örökös szabály ugyanakkor, hogy idegen nyelvet tanulni sokféleképpen lehetséges. Minden módszernek megvan a maga előnye vagy hátránya, de egyik sem alkalmatlan a feladatra, ahogyan tökéletes illetve "a legjobb" módszer sem létezik.

Véleményem szerint a legfontosabb, egyben elengedhetetlen feltétel, hogy a tanulónak legyen belső indíttatása. Ennek hiányában ugyanis nem lesz olyan hajtóerő, amely tovább tudná "lökdösni" az illetőt a nehéz pillanatokban. A motivációnak azonban különböző típusai léteznek, ezért említettem belső indíttatást, ugyanis a külső motiváció - pl. amikor valaki azért kezd nyelvtanfolyamba, mert rá van kényszerülve egy nyelvvizsga megszerzésére - sokszor csak hátráltatja a tanulót.

Második feltétel a megfelelő segédlet. A tanulás jellegét tekintve ugyanis meg kell állapítani, hogy mindennek meg van a maga előnye és hátránya is (pl. a nyelviskolák óradíjai alacsonyabbak, de általában kevésbé hatékonyak, míg a magánoktatás drágább de hatékonyabb, az egyéni felkészülés pedig sokszor nehézkes és megterhelő), ráadásul nem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy melyik "jobb" vagy "rosszabb". Ami biztos, az az, hogy a minőség számít elsősorban.

Kritikus, hogy olyan tanár tanítson, aki

1. valóban jól ismeri és beszéli a nyelvet (pl. helyes kiejtéssel és hangsúlyozással beszél),
2. komoly nyelvtani ismeretekkel és nagy szókinccsel rendelkezik,
3. jól el tudja magyarázni az anyagot a tanulóinak,
4. ha nem eléggé motiváltak, akkor "lelket tud önteni" a diákjaiba, valamint
5. maximálisan ügyel arra, hogy azt tanítsa a diákjainak, amire szükségük van (pl. nem értelmetlen szódolgozatokat írat, vagy javítás és magyarázat nélkül csináltat - olykor bugyuta - feladatokat).

(Ezeknek a pontoknak érzésem szerint - amit a diákjaim visszajelzéseire alapozok - maradéktalanul megfelelek, vagy legalábbis mindent megteszek azért, hogy megfeleljek.)

Csak akkor lehet megfelelő tempóban és eredményesen haladni a felkészüléssel, ha olyan segítséget kap a tanuló, amely a legmegfelelőbb a tudásszintjét és a képességeit tekintve. Ebből a szempontból a magánoktatás tűnik a leghatékonyabbnak, hiszen így van a tanulónak lehetősége arra, hogy a leginkább hozzá "idomított" oktatásban részesüljön.

Ha már van motiváció, továbbá hathatós segítséget sikerült találni, jön a feladat legnehezebb része, a rendszeres egyéni felkészülés. Ide tartozik az óralátogatás is, de elsősorban az otthoni, egyéni felkészülésre kell gondolni, azaz a szó klasszikus értelmében vett tanulásra. Enélkül ugyanis a fent felsoroltak semmit sem érnek! Hiába a jó tanár, hiába a nagy eltökéltség és lelkesedés, hiába a nagy óraszám, ha a tanuló egyénileg nem készül.

Sokan sajnos abban a tévhitben élnek, hogy már az óralátogatás is elég a boldoguláshoz, ám ez sajnos egyáltalán nem igaz! Azt el kell ismerni, hogy órán is sokmindent meg lehet tanulni, de egy eredményes felkészüléshez, egy megfelelő haladási ütemhez ez édeskevés. (A nem kizárólag beszédre támaszkodó felkészülésnek köszönhetően nálam átlagosan 150-200 tanórát készülnek a - már nem teljesen kezdő - tanulók egy középfokú nyelvvizsgára, míg a nyelviskolák 600-1000 óra között ígérik ugyanezt!) És amíg nem sikerül olyan módszert kifejleszteni, ami szinte a tanulók agyába "tölti" a nyelvtudást (voltak próbálkozások, de egyik sem bizonyult igazán - vagy egyáltalán - hatékonynak), addig az a rossz hír, hogy bizony tanulni kell.

Összességében úgy gondolom, hogy megfelelő tanári és tanulói hozzáállás mellett bárki képes megtanulni angolul, aki az anyanyelvét képes volt egykor elsajátítani, de ehhez tenni is kell a tanulónak - nem elég, ha résztvesz a tanórákon. Reménytelen eset nincs, csak nemtörődöm, lusta tanulók. Ez alapján pedig elítélem a "nyelvérzék" elméletet, a tapasztalataim ugyanis azt mutatják, hogy csak a sikertelen nyelvtanulók szoktak a nyelvérzékük hiányára panaszkodni, ám mindegyikük esetében meg lehet találni azokat a praktikus okokat (pl. nem készülnek órára), amelyek miatt sikertelenek.

... a módszeremről

"...minden tanárnak van saját módszere, amely nem más, mint többnyire bizonyítatlan meggyőződések csakis őrá jellemző halmaza." (Bárdos Jenő)

Jómagam a strukturált nyelvoktatás híve vagyok, azaz meggyőződésem szerint úgy lehet a leghatékonyabban fejleszteni a nyelvtudást, ha a tanuló rendszerbe ágyazva ismerkedik meg az angol nyelvvel, ami azt jelenti, hogy nagyjából azonos mértékben részesül nyelvtani és nyelvhasználati, illetve írásbeli és szóbeli fejlesztésben, ami azt eredményezi, hogy nagyjából egyszerre tanul beszélni és írni.

Tisztában vagyok vele, hogy a modern, mondhatni divatos nyelvoktatási modellek az úgynevezett "beszédközpontúságra" helyezik a hangsúlyt, de ez az én szememben (miután ismerem az elméleti hátteret és a gyakorlati tapasztalatokat is részben eddigi praxisom, részben pedig a nagy mennyiségű általam feldolgozott szakirodalom által) inkább marketingfogás a tanulók elvakítására, mintsem hatékony szakmai koncepció. Ennek megfelelően alapvetően nem "beszélgetős" órákat tartok, hanem egyensúlyra törekszem a szóbeli fejlesztés és az elengedhetetlen nyelvhelyességi (azaz nyelvtani) háttér megteremtése között. Tanítványaim ezáltal nem beszélnek rosszabbul azoknál, akik úgynevezett "kommunikatív" oktatásban részesültek, ám ez utóbbiaknál lényegesen nagyobb nyelvhelyességgel rendelkeznek úgy írásban, mint szóban.

Fontos szabály (amit sajnos sok nyelvoktató figyelmen kívül hagy), hogy messzemenőkig alkalmazkodni kell a diákhoz, amikor a tanár a megfelelő oktatási módszer(eke)t választja ki, hiszen minden tanuló más és más. A legfontosabb szempontok, amiket ilyenkor figyelembe kell venni: a tanuló célnyelvi tudásszintje, a tanuló érdeklődése és személyisége, anyanyelvi ismeretei, valamint tanulási képességei. Jómagam az imént említett szempontokat szem előtt tartva igyekszem kialakítani a tanuló számára legkedvezőbb módszertani felépítést, amelyet akár a tanfolyam során is bármikor módosíthatunk a tanuló igényeinek vagy képességeinek függvényében. Így az is megeshet, hogy adott esetben a nyelvtant nagyobb mértékben hanyagoljuk (sokan szenvednek ugyanis "nyelvtanfóbiában"), ám ezt nem szoktam javasolni, mert rosszabb hatásfokúvá válik miatta a felkészülés, és mert a beszélgetős tanóra nem éppen költséghatékony a tanuló számára.

A nálam folyó oktatás fontos jellemzője, hogy alapvetően nem egyfajta tankönyvből vagy kurzuskönyvből tanítok, hanem saját tanmenet szerint, speciálisan az adott diák igényeire szabottan összeválogatott anyagokból. Természetesen van lehetőség könyvből is tanulni nálam, ha valaki ehhez ragaszkodik, bár én ezt semmiképpen nem javaslom, mert nagyon lassítja a felkészülés ütemét. Ezzel szemben az általam javasolt és favorizált "tankönyvmentes" oktatás előnye, hogy mindig a tanuló egyéni igényeinek (illetve aktuális tudásszintjének) leginkább megfelelő anyagok biztosítják a módszerem lényegét jelentő strukturált megközelítést, hiszen a rendelkezésre álló anyagok variálásával a tanfolyam rugalmasan alakítható menetközben.

Nyelvvizsga-felkészítés során azt szoktam javasolni, hogy a tanuló először írásbelizni menjen, és csak a sikeres írásbeli vizsga után készüljünk tudatosan a szóbeli megmérettetésre. Ennek megfelelően az írásbeli vizsgáig nagyobb hangsúlyt kap az írásbeliség és a nyelvtani háttér fejlesztése a mihamarabbi sikeres felkészülés érdekében. Meglepő lehet, de ez a tapasztalatok szerint ragyogóan működik. A szükséges alapok megléte esetén*, kellő mértékű és megfelelő szintű egyéni felkészülés mellett körülbelül 100 tanóra alatt fel lehet készülni egy középfokú írásbeli nyelvvizsgára, majd újabb körülbelül 50 tanóra alatt a sikeres szóbeli vizsgára. Ez utóbbi óraszám azért alacsonyabb, mert az írásbeli felkészülés is fejleszti a szóbeli készségeket, hiszen a nyelvtanulás egy belső beszédfolyamat eredménye. (Fordítva viszont sokkal rosszabb hatásfokkal működik, azaz aki beszédalapú oktatásban részesül, annak lényegesen több energiabefektetésre van szüksége ahhoz, hogy írásban is elérje a célnyelvi beszédkészségének megfelelő szintet. Ez tudományosan bizonyított tény.)

(*Azok a bizonyos szükséges alapok többé-kevésbé már jelen vannak az úgynevezett - sokszorosan - újrakezdő nyelvtanulók esetében, ám itt is lehetnek olyan alapszintű hiányosságok, amelyek pótlása önmagában felemészthet 100-200 tanórát. A fent említett 100 órás felkészülés a középfokú nyelvvizsgára tehát azokra vonatkozik, akik a kritikusnak tekinthető alapismeretekkel már "üzembiztosan" rendelkeznek, vagyis jó eséllyel egy könnyebb alapfokú nyelvvizsgával is meg tudnának már birkózni. Nulláról, vagy ahhoz közeli szintről - sajnos sokan évtizedes angoltanulás után sem tudnak komolyabb praktikus nyelvtudást felmutatni - természetesen nem reális 150, de még 300 tanóra alatt sem középfokú szintig jutni.)

Összességében tehát a tanuló szabja meg a saját tanfolyamának menetét és mikéntjét, én legfeljebb arra hívom fel a figyelmét, hogy véleményem szerint mi előnyösebb számára.