Kevés az időd a nyelvtanulásra? Ez nem probléma többé!


A mai rohanó világban az emberek többségének egyszerűen nem fér bele az idejébe a nyelvtanulás. Pedig a mindennapokban számos esetben tartunk napi teendőink közepette hosszabb-rövidebb szüneteket, sokszor kényszerűségből, például amikor utazunk vagy valahol várakoznunk kell. Nem lenne nagyszerű, ha ezeket az üresjáratokat a nyelvtanulás szolgálatába tudnád állítani? Mi erre kínálunk Neked megoldást.


Nyelvoktató portálunkat már a kezdetektől úgy terveztük és fejlesztettük, hogy mobil eszközökön - gondolunk itt elsősorban okostelefonokra illetve táblagépekre - is tökéletesen használható legyen, valamint tananyagainkat is úgy alakítottuk ki, hogy ha csak 5-10 perced van egyhuzamban tanulni, annyi idő alatt egy komplett haladási egységet fel tudj dolgozni.

Mindezeken felül úgy állítottuk össze az anyagokat és a tematikát, hogy logikus sorrendben, a legfontosabb szavak, kifejezések és szerkezetek elsajátítása mentén haladj a tanulással. Tudományos alapokon nyugvó, sok év alatt, önállóan fejlesztett tanmenetet kínálunk számodra, amelynek szerves részét képezi a gondosan összeállított szókincs anyag is, amely a leggyakoribb angol szavak listájának figyelembevételével készült.
Nyelvoktató rendszerünk négy fő részből áll. Az elméleti tananyagokból, az olvasmányokból (ezek nagy része párbeszédes), az interaktív - főként nyelvtani illetve nyelvhasználati témakörű - gyakorlatokból, valamint a szókincsfejlesztő modulból, amely utóbbiban a másik három részből származó szócikkek gyakorolhatók és tanulhatók meg. Honlapunkon így minden nyelvi készségedet integráltan - és ezáltal kiemelkedően hatékonyan - tudod fejleszteni.



Most már csak annyi kell, hogy belevágj a tanulásba!


Tekintsd meg termékeinket, majd regisztrálj kötelezettségektől mentesen a kiválasztott online tanfolyamunkba, és kezdd el azonnal, ingyenesen használni nyelvoktató rendszerünket! (A fizetős termékeinket is ingyenesen el tudod kezdeni használni!)

Szintfelmérés
Ingyenes tananyagaink
Fizetős kínálatunk